Jelenlegi hely
Sajtóközlemény
Elkezdődött Kecskeméten a Ráday Múzeum fejlesztése, a „A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Múzeum oktatási-képzési szerepének infrastrukturális erősítése” című projekt keretében. A beruházás mintegy 93,96 millió forint uniós és hazai támogatással valósul meg.
A projekt keretében 70,5 négyzetméter alapterületű, 30 fő befogadására alkalmas oktatótér, 30 fő befogadására alkalmas tanulmányi raktár és két darab digitális tartalmakhoz való hozzáférést biztosító, szükséges IKT infrastruktúrával felszerelt, internet csatlakozással rendelkező informatikai pont jön létre. A fejlesztésbe bevont terekbe a fogyatékkal élők múzeum-és levéltárhasználatát segítő eszközöket helyeznek el, továbbá megvalósul az új terek infokommunikációs akadálymentesítése. Megtörténik a korszerű állományvédelmi, műtárgytároló rendszerek, mechanikus és elektronikus őrzés-védelmi, illetve biztonsági eszközrendszer, valamint a művelődéstörténeti és állományvédelmi háttérinformációk közvetítéséhez szükséges installáció beszerzése.
Az új terek a kecskeméti Ráday Múzeumnak helyet adó Ókollégium pincerészében kapnak helyet, e tereket az épület tulajdonosa, a Kecskeméti Református Egyházközség adta át a múzeum számára. A klasszicista stílusban épült, országos listán szereplő műemlék pincéje az 1830-ban épült középület egyek legszebben, legigényesebb munkával kialakított szintje, amelynek két boltíves terét érinti a fejlesztés. A nagyobb helyiségben lesz a tanulmányi raktár és az IKT-pontok, a kisebb helyiségben pedig az elméleti és gyakorlati műhelymunkának helyet adó oktatótér.
A fejlesztés célja, hogy a Ráday Múzeumban őrzött rendkívül értékes és különleges gyűjtemény jobban hasznosuljon az oktatásban, a ritkán látható állományokhoz való hozzáférési lehetőség szélesebb legyen, és elérhetővé váljanak a digitalizált kulturális örökségi értékek. A Ráday Múzeum sajátos adottságainak köszönhetően erősítheti közösségi szerepét, a jövőben élő, hasznos gyűjteménnyé válhat.
A megvalósítás szükségességét erősíti egyébként, hogy a látogatószám növekedését az utóbbi időben az oktatási intézmények szervezett látogatásai adják, számukra pedig létrejöhet egy eddig nem létező, oktatást segítő infrastruktúra. Ezen túlmenően tapasztalható, hogy szinte minden látogatói réteg igényli a szokásostól eltérő megismerési lehetőségeket, például az interaktív eszközöket, az internet használatot, az önálló munkát. A projektnek köszönhetően erősödik majd a múzeum oktatási-képzési szerepe, az új infrastrukturális háttér pedig az iskolabarát szemléletű megújulást eredményezi.
A projekt a tervek szerint 2015. nyarára fejeződik be.