Jelenlegi hely

Foglalkozásaink

Témaköreink és feldolgozásuk minden esetben alkalmazkodik az adott foglalkozást megtekintő diákok korosztályához, figyelembe véve előzetes tudásukat, a témához kapcsolódó alapismereteket, a korosztályra jellemzően elvárható tájékozottságukat.
Az adott csoportról a foglalkozás vezetői előzetesen tájékozódnak, egyeztetnek a pedagógusokkal.
Minden esetben megbeszéljük azt is, hogy az adott foglalkozás kíván-e előzetes felkészülést az iskola, a pedagógus és a tanulócsoport részéről.

Múzeum nézegető – múzeum látogató (6-14 éveseknek) Múzeumi és múzeumhasználati alapismeretek. Interaktív ismerkedés a múzeumok világával.

Madárlesen a múzeumban (7-14 éveseknek) Madáralakok a művészetben, megjelenésük a múzeumi műalkotásokon, interaktív feladatokkal kísérve. (+ kézműves foglalkozás igényelhető)

Virágeső (7-14 éveseknek) Virágmotívumok szerepe és megjelenése a kiállított tárgyakon. Virágminták tervezése, megvalósítása különböző technikákkal. (+ kézműves foglalkozás igényelhető)

A portrétól a szelfiig (10-14 éveseknek) A portréfestészet kiállított darabjainak segítségével a portréfestés történetének rövid áttekintése. A portrékészítés célja, változása a fotótechnika fejlődésével. A portrék és önportrék 21. századi lehetőségei.

Állatokra hangolva (5-10 éveseknek) Állatok a műalkotásokon. Állatok a mesékben, irodalmi művekben, ismert gyerek-dalokban, klasszikus zeneművekben, a kiállított tárgyakhoz kapcsolódva. (+ kézműves foglalkozás igényelhető)

Forma és funkció - egy unikális keresztelőkészlet (12-18 éveseknek) a kiállítás középpontjában álló tárgy megismerése, a részletek bemutatása, közös elemzése.

A régi iskolapadban ülve - a debreceni rézmetsző diákok nyomában (8-14 éveseknek) interaktív ismerkedés a kiállítás tárgyaihoz kapcsolódó történelmi korral. Az iskola történelmi változásai. Miért jó ma iskolásnak lenni?

Szimbólumok nyomában (8-14 éveseknek) A szimbólumok jelentése, megjelenése a tárgyakon, értelmezésük, helyük a kiállításban.

Ásványok a Bibliában (90 perc) (10-14 éveseknek) Milyen szerepük volt az ásványoknak a Bibliában, illetve mire használták őket általában a mindennapi életben? Az előadás 6 fém és mintegy 30 ásvány ásványtani leírását ismerteti és bibliai idézetekkel illusztrálja az ásványok szerepét az ókori zsidó hitéletben, valamint a korai keresztény egyházban.

Kézműves foglalkozások (6-12 éveseknek) – előre egyeztetetten új technikák és anyagok megismerése (hagyományos technikák mellett: quilling, transzfer, tűnemezelés stb.) – önállóan vagy múzeumi témákhoz kapcsolódóan.

Az oldal tetejére